Új Szó
2008. június 20.
Szerző: Juhász Katalin

Közelebb hozni a zenét az utca emberéhez

Aki holnap este kilátogat a pozsonyi Fő térre, két francia, egy osztrák és két magyar zenekart – a Hétrétet és az Úzgin Űvert – láthatja a Zene Ünnepe alkalmából. A szlovák főváros is bekapcsolódik abba a nemzetközi megmozdulásba, amellyel a meteorológiai nyár első napját köszöntik szerte a világon.

...Öt európai ország fővárosában – Berlinben, Brüsszelben, Londonban, Párizsban és Pozsonyban – tevékenykedő magyar kulturális intézetek idén közösen írtak ki pályázatot az említett városokban szerepelni vágyó zenekarok számára. A pályázat célja a Zene Ünnepén való egyszeri fellépésen túl az volt, hogy a kiutazók kapcsolatot építsenek ki helyi koncertszervezőkkel és ügynökségekkel...

A hatalmas érdeklődés az intézetek munkatársait is meglepte: összesen 191 zenekar küldött hanganyagot, ebből Párizsban 98, Pozsonyban 97, Berlinben 91, Brüsszelben 78, Londonban pedig 77 zenekar kívánt fellépni. A pozsonyi döntőbírák a helyi közönség igényeit, a helyszín adottságait és természetesen a színvonalat figyelembe véve a Hétrét, illetve az Úzgin Űver zenekarokat hívták meg a szlovák fővárosba...

A Hétrét délnyugat-magyarországi együttes, az ország ezen szöglete pedig mindig is a különböző kultúrák és hagyományok olvasztótégelye volt. Három ország találkozik itt: Magyarország, Ausztria és Szlovénia, a régió számos nemzetiségnek ad otthont, így zenei hagyományokban is rendkívül gazdag. A Hétrét, amely eredetileg tradicionális ír zenét játszott, később erdélyi, balkáni, moldvai, sőt finn dallamvilágból vett zenei elemekkel is színesebbé tette repertoárját. A népek zenéjéhez saját kompozíciót készítenek, vagy éppen a dalokat ötvözik egy-egy magyar dallammal. Az újjászülető népzenei motívumok izgalmas hangzása – ahogy azt a fergeteges hangulatú koncertek is bizonyítják – 0-tól 99 éves korig táncra perdíti az embereket. A jó hangulatú fellépéseknek köszönhető az is, hogy az együttes visszatérő vendége számos neves magyarországi és külföldi fesztiválnak. Az általuk játszott világzene nem a tömegigényeket szolgálja ki, ezért a zenekarnak ritkán van alkalma médiaszereplésre. Zenéjük alapvetően akusztikus, a hangszerek széles tárháza hallható a kelta hárfától a fuvolán át a dél-amerikai charangóig, sajátos felfogásban...

Juhász Katalin