Első olvasatra egy kicsit furcsa, Nembánomból vanabánom címmel jelent meg a részben zalai tagokból álló Hétrét együttes második nagylemeze, mely még szélesebb zenei forrásból merített, mint a korábbi album.
Az idei nyár koncertek tekintetében is sokat hozott a Hétrét együttesnek, a fellépések közül Kardos Bozi Endre a zenekar fúvós hangszereken is játszó énekese a Művészetek Völgyében, Taliándörögdön megtartott, illetve a Szigeten adott hangversenyt tartja a legjelentősebbnek.
- Annyit nem játszottunk mint tavaly, öt-hat alkalom azért így is összejött - mondta az együttes meghatározó tagja. - A lemez megjelenésétől azt is várjuk, hogy ismét sűrűsödnek a felkérések. Amúgy nem ebből élünk, tehát nem létkérdés a koncertek gyakorisága, de minden zenész hiúsági kérdést csinál abból, hogy legyen hol bemutatnia produkcióját. A már említett taliándörögdi koncerten például mintegy 1500-an tapsoltak nekünk, míg a Szigeten az Est Lapok színpadán arattunk nagy sikert.
A nyári hónapok a koncertezés mellett az új lemez felvételeivel teltek. A furulyán és harmonikán játszó Hochrein Judit elmondta, stílusbeli változások következtek be, amelyek egyrészt a tagcserékből, másfelől újabb zenei ötletek megvalósításából adódtak.
- Kevesebb szerep jutott az ír zenének, így nagyobb súllyal vannak jelen a dalokban más dallamok - sorolta. - Kifejezetten újdonság a finn népzene, de a balkáni és erdélyi hatás is erősödött. Két kivételtől eltekintve valamennyi szám tradicionális gyökerekkel bír, ezeket a gitáron és bodhranon játszó Tóth István hangszerelési ötletei alapján dolgoztuk fel, az említett két saját dal pedig Óvári Miklós szerzeménye. A zenekarban a már felsorolt személyeken kívül még öten játszanak: Radics Igor és Lőrincz Tamás ütőhangszereken, Szantner László basszusgitáron, Kása Ilka hegedűn, míg Boa Veronika Setanta énekel.
- Az együttes átalakulási folyamata elérte végső állapotát, ami azt jelenti, hogy stabil felállással rendelkezünk - így Bozi. - A tagcserékre azért volt szükség, hogy korrektül el tudjuk vállalni a fellépéseket, egy közös megbeszélés során úgy döntöttünk, hogy hat fő alatt nem lépünk fel sehol sem. Eddig tudtuk is tartani, mindössze egyetlen lengyel meghívást kellett visszamondanunk.