Két új taggal bővült a Hétrét zenekar

A nyár a fesztiválok ideje, a Hétrét zenekar is ez időszakban adja legtöbb koncertjét: eddigi tizenkét fellépéséből kilencszer muzsikáltak a magunk mögött hagyott hetekben.

2010. szeptember. 13. hétfő | Szerző: Péter Gyöngyi

Időközben két fiatal lánnyal is kiegészült az együttes, Hajdu Ági Kása Ilka dublőrévé vált, a hegedűs hölgy ugyanis anyuka lett, így nem mindig tarthat a zenekarral, ráadásul bonyolítja a helyzetet, hogy Budapesten él. A két vonós hölgy osztozik a fellépéseken, mesélte a Hétrét szószólója, Kardos Endre Bozi. Énekes poszton is kettős a szereposztás: Varga Veronika a fővárosban tanul, egy színészképző iskola diákja lett. Noha nem hagyta el az együttest, gondoskodott segítségről, Karát Eszter június óta tagja a csapatnak.

Karát Eszter rövid felkészülés után Magyarföldön debütált sikeresen, mellette Tóth István - Fotó: Gyuricza Ferenc

Karát Eszter rövid felkészülés után Magyarföldön debütált sikeresen, mellette Tóth István - Fotó: Gyuricza Ferenc

-Hatalmas dolog ez számomra, sosem álltam még zenekar élén. Élveztem és jól éreztem magam - összegzett a Zrínyi-gimnázium harmadikosa, aki rövid felkészülés után kétszer tartott eddig a csapattal. - Mély vízbe kerültem, mindig így járok. Nem baj, így nincs idő feleszmélni... Harmadik évemet kezdem a zeneiskolában, Pánczél Kristófnál énekelek. Egy barátnőm vitt el a felvételire, nekem nem volt kedvem hozzá. Hétévesen jártam szolfézsra és nem rajongtam azért, hogy efféle tanulmányokkal töltsem a délutánokat. Hamarosan egyébként ismét tanulok szolfézst, merthogy nem árt...

Eszter Magyarföldön debütált a templomszentelés alkalmával, majd Miskolcon, a Bartók Európa Operafesztivál Off programján szerepelt. A csapat először járt e rendezvényen, interneten fedezték fel őket a szervezők.

- Fontos fesztiválokon játszhattunk - hangsúlyozta az év történéseit Bozi.

Negyedszer invitálták őket a hajdúszoboszlói folk hétvégére, felléptek a hagyárosi haranglábavatáson, bekerültek az egerszegi Zsinagóga jazz- és világzenei sorozatába. Megtartották a Keresztury ÁMK-ban a márciusi ifjak tiszteletére szervezett koncertjüket, jártak a szombathelyi Savaria Történelmi Karneválon, a Boglári Szüreten, a Somló Hangja Fesztiválon, idén először eljutottak Visegrádra. Keszthelyen és a vasi megyeszékhelyen nemcsak a Hétrét, de a Kis Hétrét is adott műsort. Utóbbi formáció jótékonysági találkozón is volt Zalamerenyén, hamarosan Egyházashetyén szórakoztatja a közönséget és visszatér Szombathelyre is.